Férfi aktatáskába rejtett társasjáték

Egy igazi társasjáték rajongónak mindenképpen eljön egyszer az életében a pillanat, hogy a szokványos hétvégi társasjáték est nem az ő lakásában lesz megtartva, de mégis vinni szeretné a kedvenc játékát, azt, amit játszani tervezett az összejövetel alatt. Ilyen esetekre nyújt megoldást a férfi aktatáska, amibe pont belefér a kedvenc társasjátékom.

A barátaimmal majdnem minden péntek este összeülünk, és játszunk. Mind társasjáték rajongók vagyunk, így nem is kérdéses, hogy mivel üthetnénk el az időt péntek esténként. Az összejövetelt mindig valamelyikünk lakásán tartjuk meg, és a házigazda határozza meg általában, hogy milyen játékokkal játsszunk. Persze előfordul, mikor valaki új játékra tesz szert, hogy azt s elviszi az aktuális heti összejövetelre. A társasjátékok egyik helyről a másikra való cipelése pedig sokkal körülményesebb feladat, mint azt elsőre gondolná az ember. A táskának pont megfelelőnek kell lennie a játék számra. A hátizsákokat nem szeretem, azokban folyamatosan kiborulnak a játékok, leesik a tető, minden összekeveredik, aztán válogathatom szét a kártyákat és a bábukat egymástól. Persze, egyszerű lenne összegumizni a fedelet az aljjal, és akkor nem esne szét, de nem szeretem ezt a megoldást. Végül sok kiborított társasjáték után megtaláltam a megoldást a férfi aktatáska képében. A legtöbb játéknak hasonló méretű a doboza, pontosan akkora, mint a férfi aktatáska. Így a játék nem borul ki, mikor egyik helyről a másikra cipelem, és nem kell minden alkalommal az egészet újra összeraknom.

Szatyoran is hordhatnám, de a szatyrokat nem szeretem. Kényelmetlen a fogásuk és kifejezetten kellemetlen, hogy magam mellett kell lóbálni. Ráadásul a szatyrokat hagyom el a legkönnyebben. nem egyszer felejtettem már fent szatyrot tömegközlekedési eszközön, de őszintén szólva nem akarom ezt eljátszani a társasjátékaimmal is. Így a lehetséges alternatívák között a kényelmesen cipelhető, pont megfelelő méretű és kialakítású férfi aktatáska nyert.

Kifejezetten praktikus már csak abból a szempontból is, hogy több zseb van rajta, így attól, hogy a társasjátékot belepakoltam, még nem lesz tele az egész, és a kisebb zsebekbe bele tudom tenni az irataimat, a telefonomat, és a bérletemet is. Ráadásul ezek mind kéznél vannak az utazás során, nem kell előásnom őket a táska legmélyéről.

Szeretném Annak ellenére, hogy mennyire praktikus és hasznos táskáról van szó, szükséges megemlítenünk, hogy igen kevés helyen lehet kapni. Főleg, ha az ember igazán szép és minőségi férfi aktatáskára vágyik. Mert egy aktatáskánál-azon kívül, hogy beleférjen egy társasjáték – a legfontosabb szempont a minőség. Az aktatáska egyfajta státuszszimbólumként is értelmezhető, legalábbis a régi időkben nem járt akárki aktatáskával. Csak a befolyásos emberek, a hivatalnokok, ügyvédek, magas pozíciójú személyek és egyetemisták hordtak aktatáskát.

Egy valóban jó aktatáskát annyira nehéz találni, mint kedvenc társasjátékot választani. Nem lehetetlen, de elég nehéz küldetés.

Én az aktatáskámat a bagbox.hu oldalról szereztem be. Mindenképpen olyat akartam, ami minőségi, és ha már megveszem, nem csak társasjátékok hurcolászására akarom használni. Ha már egy férfi aktatáska vásárlására adom a fejem, akkor elvárom, hogy az az aktatáska még hosszú évekig velem legyen és a hasznomra váljon. Szerencsére a bagbox oldalán ki lehet választani, milyen anyagból készített terméket szeretnénk választani, illetve a színt is át tudjuk állítani, így nem volt nehéz dolgom, leszűkítette nekem a találatokat a nekem kifejezetten tetsző táskákra, amik olyan anyagból vannak, amire én vágyom. Rekeszek száma szerint is le lehet szűrni a találatokat, ami esetemben talán még hasznosabb volt, mint az anyag és a szín kiválasztása, illetve emellett bepipáltam még azt is, hogy fekvő tájolásút szeretnék. Minden táskánál centire pontosan fel vannak tüntetve a méretek, szóval könnyedén ki tudtam választani, hogy mi kell nekem.

Amikor vásárlásra adom a fejemet, fontosnak tartom, hogy a lehető legjobb minőségű termékeket szerezzem be, a lehető legjobb áron. Ebben az esetben pedig a hely, ahol a minőség és az ár arány a legkedvezőbb, a bagbox volt. Eredeti bőr termékeket árulnak, ismert, prémium márkáktól, a lehető legmagasabb minőségben. Nem is igazán volt kérdéses, hogy innen fogom beszerezni az aktatáskámat.

Pár nap alatt meg is érkezett a házhozszállítással, és abszolút olyan, mint amilyennek elképzeltem. A kedvenc társasjátékom is belefér a munkámhoz szükséges holmikat is bele tudom tenni. Maximálisan tudom ajánlani mindenkinek, aki férfi aktatáskát szeretne vásárolni, nekem nagyon kellemesek a tapasztalataim velük kapcsolatban.

Talán kissé nevetséges lennék, ha valaki belenézne a táskámba, és abban egy társasjátékot lelne… de legalább nem esik szét a doboza, és végre kényelmesen tudom szállítani, közben pedig jól is nézek ki az új kiegészítőnek köszönhetően. Legközelebb azt hiszem, hogy minden bőrárút innen fogok beszerezni, mert nagyon meg vagyok elégedve velük.