Ausztriai állás: álom vagy valóság?

Ez a blog azért született, hogy megosszuk kis közösségünk ilyen-olyan történeteit. A társaságunk azért alakult meg, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy azért alakult ki, mert egy közös mindenképpen van bennünk, ez pedig az, hogy oda vagyunk a társasjátékokért és a társaságért is. Összejöveteleink alkalmával sok-sok érdekes sztori szokott szóba kerülni, amit ilyen módon szeretnénk megosztani a nagyvilággal és azokkal a tagokkal, akik éppen nem tudtak ott lenni az aktuális találkán.

Jöjjön tehát az első történet:

Gabi mesélte, hogy úgy érzi, változtatnia kell valamit az éltén. Még nem tudta pontosan megfogalmazni, hogy mivel nem elégedett vagy mi az, amit másképp kéne csinálnia, de az érzés mindenképpen ott van. Elkezdtünk ötletelni, hátha valami olyasmit mondunk, aminél ráérez, hogy na, itt van a kutya elásva.

Egyikünk felvetette, hogy mi lenne a munkahelyváltással. Gabi ebben nem látott fantáziát, de amikor valaki kimondta azt, hogy ausztriai állások, láttuk, hogy felcsillant a szeme. Nem meglepő, hiszen a „külföld” már eleve izgalmakat rejt magában. Azt hiszem, sikerült bogarat ültetni a fejébe. Heni meg is jegyezte, hogy pont múltkor látta egy tiroli állás hirdetését. Kíváncsiak vagyok, hogy Gabi cselekedetté váltja-e a gondolatot vagy megmarad az álmodozás szintjén…

ausztriai állás

ausztriai állás