A betöréskor a kedvenc társasjátékainkat is ellopták

Pár éve még ritkaságszámba mentek az olyan kávézók, ahol helyi társasjátékokkal is lehet játszani. Két egyetemi barátnőmmel mentünk el kipróbálni ezt az (számunkra) újfajta programot és nagyon tetszett mindhármunknak. Azóta már sorra nyílnak a játékos kocsmák, kávézók, sőt, több helyszínen videójátékokkal és VR szemüveggel is lehet már játszani. Tavaly egy ilyen virtuális valóság játékot is kipróbáltunk, és azt kell mondanom, hogy nekem kicsit veszélyesnek hatott abból a szempontból, hogy szinte rossz volt visszajönni a valóságba a játék élénk színei és határtalan lehetőségei után. Emiatt fontos nagyon, hogy tudjunk mértéket tartani a játékokban is, mert egy idő után könnyen összetéveszthetjük a valósággal a képzeletet.

Nemrég a barátommal elmaradt egy programunk, ami miatt be kellett mennünk a belvárosba. Így, hogy hirtelen kaptunk pár üres órát az életünkbe, úgy döntöttünk, elmegyünk végre az egyik ilyen társasos-videójátékos kávézóba, és egy bögre kávé és forrócsoki mellett kipróbálunk valami új társast. Egy nagyon cuki és ötletes kis kártyajátékot ajánlott nekünk a pultos lány, hamar megtanultuk a játékszabályokat és nagyon tetszettek a kártyákon lévő vicces utasítások is, a kitalált lényekről készült grafikákról nem is beszélve. Rengeteg társasjátékunk volt otthon is, ez a cicás játék egészen emlékeztetett az egyikre, ami gyerekkorunkban a kedvenceink közé tartozott a bátyámmal. Egyszer azonban sajnos betörtek hozzánk és az összes társasjátékunkat ellopták, természetesen egyéb értéktárgyak mellett.

Nagy szerencse, hogy a biztosító fizette a kárunkat

Szerencse, hogy volt biztosításunk, mert így a kár teljes összegét ki tudták nekünk fizetni. Persze nagyon sajnáltuk a sok elveszett játékot és egyéb tárgyat, de ilyenkor mindig arra gondolunk, hogy ezek mind csak pótolható tárgyak, és örülünk, hogy senkinek nem esett baja. Azóta már egyébként új biztosító cégnél vagyunk. Sok minden változott a háztartásunkban, emiatt muszáj volt módosítani a biztosítási szerződést, és akkor már utánanéztünk az aktuális piacon, hogy milyen biztosító cégek közül lehet válogatni. A változásokhoz tartozott például, hogy a bátyám elköltözött külföldre a barátnőjével, vettünk új kerti bútorokat, amire szintén lehet biztosítást kötni, felújítottuk a konyhát és a fürdőszobát, valamint lettek tyúkjaink. Ez mind olyan jellegű változás, ami miatt módosítani kell a lakásbiztosítási szerződést. Ekkor találtuk meg a Pannon-Safe Kft. biztosításközvetítő céget, akikkel azonnal leszerződtünk.

legolcsóbb lakásbiztosítás

Mivel lakásbiztosítási szerződést csak biztosítási évfordulókor lehet felmondani, megvártuk ezt az időpontot, és előtte 30 nappal beadtuk a felmondási kérelmet. A felmondó nyilatkozatba bele kell írni a nevünket, címünket, születési helyet, születési időt, a szerződés- vagy kötvényszámunkat és a biztosító cég nevét. Hogyha a cég elfogadta a felmondást, kérjünk róla visszaigazolást. Ez bármikor jól jöhet még. Hogyha esetleg maradna még túlfizetésünk a felmondás után, akkor azt írásban kérhetjük vissza. Csekkes fizetés esetén postán keresztül, egyébként meg utalással fogják visszafizetni. Hogyha valaki szemfülesebb, mint mi, észreveheti, hogy ha a Pannon-Safe oldalán lévő online kalkulátoron keresztül köt biztosítást, akkor a cég elvállalja, hogy felmondja nekünk az előző biztosítási szerződést. Persze szintén csak akkor, ha több mint 30 nappal az évforduló előtt visszaküldi nekik a szerződést. Így az ügyfélnek nem kell azzal bajlódnia, hogy megírja a felmondónyilatkozatot és elküldi a biztosítónak, majd megvárja a válaszát.

A pannonsafe.hu-n találjuk a legolcsóbb, mégis megbízható lakásbiztosítást

Hamar rájöttünk, hogy a pannonsafe.hu oldalon található a legolcsóbb lakásbiztosítás Magyarországon, amikor kipróbáltuk az online kalkulátort. Az online kalkulátor bárki számára könnyen elérhető a pannonsafe.hu oldalon. Itt megadtuk az adatainkat és a biztosításhoz szükséget igényeket és paramétereket, ezek alapján pedig kiszámolta a program a biztosítási összeget. Innen tudtuk meg, hogy valóban a legolcsóbb lakásbiztosítással van dolgunk, mert máshol nem találtunk ilyen összegben biztosítást, ami ennyi mindent fedezett volna és tényleg ennyire megbízható lenne a cég. A Pannon-Safe-nek ugyanis nagyon pozitívak a visszajelzései, minden ügyfelük maximálisan elégedett velük. Sok véleményt is lehet olvasni az oldalon, amit a biztosításaikat igénybe vevők írtak. Ugyanitt, az online kalkulátoron keresztül meg is lehet kötni a szerződést, ami egy nagyon egyszerű folyamat.

A számtalan kiegészítő biztosításukból is érdemes választani. Ezeknek a segítségével teljesen személyre lehet szabni a biztosítási szerződést, úgyhogy mindenképpen ki kell használni ezeket az innovatív megoldásokat. Ezek közé tartozik a gépjármű assistance, a kisállat vagy háziállat biztosítás, a beázáskor és csőtöréskor keletkezett károk térítése, lopás, betörés esete, tűz nélküli füst és koromszennyezés, vagy éppen kerti bútorokra, napelemekre és napkollektorokra vonatkozó biztosítás. Nekünk mindez nagyon jól jött, úgyhogy nem is haboztunk sokat, a Pannon-Safe Kft. lett az új biztosító cégünk, ahol megtaláltuk a legolcsóbb lakásbiztosítást.